Rossini – Guglielmo Tell (William Tell)
Mathilde in Rossini’s William Tell at the Met, 1923
Lyric:

Selva opaca, deserta brughiera
Qual piacer la tua vista mi dà.
Sovra i monti ove il turbine impera
Alla calma il mio cor s’aprirà.
L’eco sol le mie pene udirà.

Tu, bell’astro, al cui dolce riflesso
Il mio passo vagante sen va,
Tu m’addita ove Arnoldo s’aggira;
A lui solo il mio cuor s’aprirà,
Esso sol le mie pene udirà.

———-

Sombre forêt, désert triste et sauvage,
Je vous préfère aux splendeurs des palais:
C’est sur les monts, au séjour de l’orage,
Que mon c¦ur peut renaître à la paix;
Mais l’écho seulement apprendra mes secrets .

Toi, du berger astre doux et timide,
Qui, sur mes pas, viens semant tes reflets,
Ah! sois aussi mon étoile et mon guide!
Comme Arnold tes rayons sont discrets,
Et l’écho seulement redira mes secrets.

———–

Thro’ the dark woods lonely roaming,
Tired, like thee, of the world’s vain show;
Wand’ring o’er mountains, by wild torrents foaming,
Seeking in vain some true peace to know,-
Only to echo soft confiding,
The griefs and hopes in m herar abiding!

To thee, fair moon, whose pityng face,
Seems wet with dew-tears for love’s woes,
Deign from my heart these grief to chase -
Some moments grant of calm repose.
Only to thee, fair moon, confiding,
The griefs and hopes in my heart abiding!

——

Mély, sűrű erdők, mezők szűz magánya,
Szívem vágya, te ős-némaság!
Széljárta elhagyatott bércek világa,
Lelkem álma, hallgatag jó barát.
Csak te halld, csak te halld
Árva szívem sóhaját.

És te szépséges ég csillagárja,
Fényed fentről a lelkembe lát.
Áruld el nékem, hogy Arnold hol jár ma,
Csak te halljad
Árva szívem sóhaját.